Az új teremtmény
(Iz 42,1-4.6-7;Zsolt 28,1a és 2. 3ac,3b és 9b-10; ApCsel 10,34-38; Mk 1,7-11)
Amikor Jézus a Jordán partján megkeresi Keresztelõ Jánost, még nem volt közismert személyiség. De a keresztelésekor kinyilatkoztatja személyiségének igazi titkát. Látszólag Keresztelõ János sem ismerte addig, hiszen amikor a Messiásról jövendöl, egészen nyíltan beszél, de nem árulja el, hogy a Názáreti Jézusról van szó. Így beszél: Én vízzel keresztelek, õ Szentlélekkel fog megkeresztelni. Ezzel azt akarja mondani, hogy János alámerítéssel keresztel, a Messiás viszont a Szentlélekbe fogja öltöztetni a tanítványait. Így mindenki megértette, hogy a Messiásról beszél, mert Joel prófétánál ezt olvassuk: „Mindezek után kiárasztom Lelkemet minden testre (Joel 3,1).
Mindezeket megfontolva egy szép napon Márk evangélista a következõ megjegyzését tette meg:„Azokban a napokban történt, hogy eljött Jézus a galileai Názáretbõl, és megkereszteltette magát Jánossal a Jordánban. Amikor feljött a vízbõl, látta, hogy megnyílik az ég, és a Lélek galamb alakjában leszáll rá. Szózat is hallatszott az égbõl: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.” (Mk 1.9-11).
Jézus láthatta, amint a Szentlélek reászáll, mint egy galamb: ez volt a legfõbb sajátossága a várt Messiásnak. A Szentlélek hordozójának kellett lennie. Így jövendölt róla többször is Izajás próféta: „Az Úr lelke nyugszik rajta: a bölcsesség és az értelem lelke; a tanács és az erõsség lelke; a tudás és az Úr félelmének lelke (Iz 11,2).
A Messiásnak a hivatását is Izajás írta le: „Az Úr lelke nyugszik rajtam, mert az Úr kent föl engem. Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, és meggyógyítsam a megtört szívûeket. Hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak, és szabadságot a börtönök lakóinak” (Iz 61,1).
Az égi szózat Isten Fiának nevezi Jézust: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem lelem”. Ez a cím szintén a Messiásra vonatkozik, melyet a beiktatás napján minden zsidó király megkapott. Jézus tehát igazi Messiás, a keresztsége volt a királlyá kenésének aktusa.
A királlyá kenés szertartásából viszont Izraelben hiányzott a „szeretett” jelzõ. Lehet, hogy Márk Izsákra utal, aki Ábrahámnak volt a szeretett fia, aki kész volt gyermekét Istennek ajándékozni. Ami pedig az „akiben kedvem telik” kifejezést illeti, nyílt utalás Izajásra, aki így jövendölt: „Nézzétek, a szolgám, akit támogatok, a választottam, akiben kedvem telik. Kiárasztom rá lelkemet, hogy igazságot vigyen a nemzeteknek.” (Iz 42,1).
Késõbb, a szenvedés és a feltámadás után a tanítványok átelmélkedik és megértik ennek a jelenetnek az értelmét. Gyakran felteszik nekünk is a kérdést, hogy Jézusnak miért kellett fölvennie János keresztségét, hiszen neki nem lett volna erre szüksége, hisz semmi bûne nem volt? Az elsõ lehetséges válaszunk az lehetne, hogy azért történt Jézussal mindez, mert õ szolidarizálni akart az emberekkel, a bûnösökkel is. Másodszor Jézus azért veszi fel János keresztségét, mert a keresztség nem csupán a bûnöket törli el, hanem általa Isten gyermekeivé fogad bennünket. Így Jézus keresztsége új értelmet nyer: benne megnyilvánul Jézus istenfiúsága.
Izajás próféta sorainak tükrében válik érthetõvé az is, hogy az ég meghasad, vagyis a felhõbõl szózat hallatszik: „Ó, bárcsak széttépnéd az egeket és leszállnál! Színed elõtt megolvadnának a hegyek” (Iz 63,19).
Az ég megnyílása azt jelenti, hogy nincs már szétválasztva az ég a földtõl. Az emberiség Krisztusban visszatérhet a paradicsomba, és Istent úgy ismerheti, ahogyan van. Jézus látja, hogy galamb képében fölötte lebeg a lélek. A hasonlat a Teremtés könyvébõl van, ahol a teremtés fölött lebeg Isten Lelke. Jézus az új teremtmény, aki fõlõtt szintén Isten lelke lebeg.
Gyergyószentmiklós, 2009. január 10.
Baróti László-Sándor