Beszámoló a 2008-as Lourdes-i zarándoklatról

Tartalomjegyzék


Július 29: Nevers, Paray-le-Monial, Taizé, Ars-sur-Formans


Reggel 7 órakor ébresztő, majd svédasztalos reggeli és végleges bepakolás az  autóbuszba, majd elindultunk az Espace Bernadette–be, vagyis a kolostorba, ahhol Bernadette élt miután eljött Lourdes-ból.

          


A napi szentmisénk a kolostor templomában volt megtartva, amelynek kápolnájában van kiállítva Bernadette épen maradt teste.

          

Szentmise után végigjártuk az udvar és a kert Bernadette számára jelentősebb állomásait, a kaput, amelyen először jött be, a “Deus caritas est” feliratot, szerzetesrend jelmondatát a kolostor homlokzatán, a Vizek Boldogasszonya lugast a kertben és a Szent József kápolnát ahol oly sokat imádkozott és ahol először temették el, majd az itt kialakított Lourdes-i barlang hasonmását, amit a lourdesi barlang köveiből építettek  és a Bernadette múzeumot, ahol  ruhái, hímzései, jegyzetei, imatárgyai, találhatók.

      

Ebédelni szintén a kolostorban ebédeltünk, itt is ízletes és bőséges ebéddel fogadtak, majd tovább indultunk Paray-le- Monial fele. 15 óra körül érkeztünk oda, megnéztük a bencés kolostort és a Jézus Szíve bazilikát, innen indult el a Jézus Szíve tisztelet.

16,30-kor értünk Cluny-be ahhol néhány régi templomot és az apátság romjait látogattuk meg.

18,30-kor Taizé-be érkeztünk, itt megnéztük a régi templomot és Roger testvér sírját, valamint az Ökuménikus Ifjúsági Központ-ot új templomával, valamint találkoztunk James testvérrel, aki az idelátogatókat fogadja. Majdnem belekóstolhattunk az ittlakók vacsorájába, de sajnos mire véget ért a találkozónk James testvérrel a vacsora már elfogyott, így mindenki az útról hozottat fogyasztotta el, ezután folytattuk útunkat Ars-sur-Formans-ba.

          

21,30-kor megérkeztünk Ars-sur-Formans-ba, megnéztük Vianney-i Szent János Plébániáját és templomát kívülről, némelyikünknek annyira tetszett, hogy a busznak kétszer kellett a templom előtt megállnia.

24 óra körül Genf fényei már jól látszottak, majd egy órával később a Mont Blanc alatt az alagútban utaztunk Velence felé.

© Gyergyói Örmények
ASOCIATIA ARMEANO CATOLICA GHEORGHENI,
IBAN: RO84BTRL02101205M63124XX,
adószám: 25306308

Free Joomla! template by L.THEME