A középkor folyamán Moldvában megtelepedett örményeket 1551-ben Ştefan Rareş, illetve 1563-ban Ştefan Tomşa uralkodása idején már vallási és etnikai üldöztetések érik.

1671 december 9.-én az akkori uralkodó, Gheorghe Duca ellen felkelés robbant ki melyben jelentős örmény személyiségek is részt vettek. A felkelést 1672 februárjában a vajda török csapatok segítségével leveri.

1672 februárjának végén az örmények a Kárpátok erdeibe menekültek, és követséget menesztettek I. Apafi Mihályhoz, hogy letelepedésüket engedélyezze. 

Az engedély magadása után (melynek levéltári bizonylata mind a mai napig nem került elő; az engedély talán csak szóbeli volt), és ahogyan az utak járhatóvá váltak, 1672 március első napjaiban az örmény szekerek átgördültek a szorosokon.

Ennek következtében 1672 első hónapjaiban körülbelül 10-15 ezer moldovai örmény érkezett Erdélybe.

Három fő útirány volt:

• északi, amely a Borgói hágón keresztül, Beszterce és Naszód vidékére vezette az örményeket. Ezen csoporthoz tartozott: Dániel Tódor, a moldvai örmények főbírója, Minász Eudoxiensis Zilifdar-oglu, a Szucsávai püspök, valamint a klérus és a világi előljárók legkiemelkedőbb személyiségei
• középső, mely a Békás-szoroson keresztül vezetett Gyergyószentmiklósra és Ditróba
• az alsó útvonal a Gyímesi-szorost használta átkelőként, az itt érkező örmények Csíkszépvízen telepedtek le

Létezett egy kis lélekszámú déli csoport is, amely az Ojtozi-szoroson érkezett és Kantán, a mai Kézdivásárhely egyik részén, telepedett le.

A moldvai menekülés útvonalai: