|
Jézus a király és a főpap (Iz 50, 4-7; Zsolt 21 (22), 1, 8-9, 17-20, 22b-24; Fil 2, 6-11; Mk 15, 1-39) Mindenekelőtt megállapíthatjuk Márk evangélista szenvedéstörténetének két jellegzetességét: Jézus elhagyatottságát és Jézus hallgatását.
Jézus elhagyatottsága: Márk szenvedéstörténetében Jézus feltűnően egyedül marad: Péter tagadása után egyik tanítványa sem marad mellette. Az asszonyokat emlegeti ugyan az evangélista, de csak Jézus halála után.
Ami a hallgatását illeti, nagyon kifejező Jézus szótlansága: az ítélethozatal előtt néhányszor megszólal, majd hallgatásba burkolózik. Márk meg is jegyzi: „De ő hallgatott és nem felelt semmit” (Mk 14,61). „Pilátus meg is kérdezte: Pilátus újra megkérdezte: „Nem felelsz semmit sem? Nézd, mi mindennel vádolnak!” Jézus azonban nem válaszolt semmit. Ez meglepte Pilátust” (Mk 15,4-5). A kereszten is csak egyszer szólal meg, amikor a 22. zsoltárt imádkozta: „Eloi, Eloi, lamma szabaktáni?” Ezt egy római katona úgy értette volna, hogy Jézus elhagyatottan halt meg. A zsidó fültanú pedig, aki ismerte a zsoltárt, amit Jézus imádkozik a kereszten, nem értette félre: Jézus nem hitte, hogy elhagyta őt az Isten, hiszen az Ő akaratából halt meg a kereszten: csak magára vette elhagyatottságunkat.
Jézusnak az ilyen magatartása láttán: a magárahagyatottsága és a hallgatása láttán megkérdezhetjük: miért van ez? Kevés idő alatt Jézus a népszerűségéből a mélybe, a királyi fogadtatásból a Jeruzsálemen kívüli kivégzésbe, a messiási küldetésének elismerésétől („Áldott, ki az Úr nevében jön”) az istenkáromlásért kijáró halálbüntetésig süllyedt, ami a törvény nevében való kiközösítést és mindenki szemében az Isten átkát vonta maga után.
Egyik pillanatban Messiásnak, Izrael királyának kiáltották ki, néhány nappal később a halálát követelték. Jézus életében olyan ellentmondások voltak, amelyeket a tanítványai sem érthettek a feltámadása előtt. Úgy tűnik, hogy Márk mindezekkel az ellentmondásos képekkel Jézus személyiségének két titkát is meg akarta világítani: Jézus messiási-királyságát és Jézus messiási főpapságát. Jézus a Messiás-király: legyen ez kérdés vagy gúnyolódás formájában, vagy a főpap vádaskodásában, de Jézus királysága a szenvedéstörténet középpontjában áll. Az első kérdés, amit Pilátus föltesz ennek a megkötözött embernek: „Te vagy-e a zsidók királya?”. Jézus a szemita nyelv sajátos fordulatával válaszol: „Magad mondod” (Mk 15,2). A következőkben Pilátus kétszer is megadja ezt a címet Jézusnak: „Akarjátok, hogy szabadon engedjem nektek a zsidók királyát?” (15, 9) és „Mit csináljak hát azzal az emberrel, akit ti a zsidók királyának mondtok?” (15,12). Érdekes módon Márk evangéliumában senki nem reklamálja Jézusnak ezt a címét, amelyet a katonák is megfogalmaznak, amikor töviskoronát és palástot terítenek rá: „Bíborba öltöztették, tövisből font koszorút tettek a fejére, és így köszöntötték: „Üdvözlégy, zsidók királya!” (Mk 15,18). A kereszt háromnyelvű feliratát, melyen szintén az állt, hogy a Názáreti Jézus a zsidók királya (15,26), a főpapok és az írástudók ebben a könyvben nem reklamálják, hanem ők is megfogalmazzák: „A Messiás, Izrael királya, szálljon le most a keresztről a szemünk láttára, s akkor hiszünk!” (Mk 15,32). Jézus titkának második feltárása, hogy ő a Messiás-pap. Márk csak a főpapoknak tulajdonítja Jézus elítélésében a főszerepet; a nagy tragédiának, mely bogozódik, láthatóan ők az okozói. Ők vezetik Jézust Pilátushoz, és ők őrködnek azon, hogy kivégezzék: „Reggel a főpapok a vénekkel, írástudókkal és az egész főtanáccsal együtt meghozták a határozatot. Jézust pedig megkötözve elvitték és átadták Pilátusnak”. Majd Márk így folytatja: „A főpapok sok vádat hoztak fel ellene” (Mk 15,1-3). Később ők bújtatják föl a tömeget, hogy követeljék Barabás szabadon bocsátását: „Ám a főpapok felizgatták a tömeget, hogy inkább Barabás szabadon bocsátását kérje” (15,11). Pilátus maga sem volt vak, mert Márk megjegyezte: „(Pilátus) tudta, hogy a főpapok csak irigységből adták kezére” (15,10). Ez az irigység egy kisé igazoltnak tűnhet akkor, ha arra gondolunk, hogy a főpapok szemében Jézus sikerei a népben hamis (politikai) reményeket is ébresztettek. Még megjegyezhetjük azt is, hogy János evangélista mellett Márk az egyetlen, aki elmondja, hogy Jézus bíborba öltöztették, amikor gúnyolták. Márpedig a bíbor a király és a főpapok öltözete volt. Márk iróniája, hogy akik a bíbort rendesen viselik, nem ismerik föl az igazságot. Jézus kilétét és az első hitvallást nem ők, hanem egy pogány százados fogalmazza meg: „E z a z e m b e r v a l ó b a n a z I s t e n F i a v o l t.”
Gyergyószentmiklós, 2009. március 31.-én. Baróti László-Sándor
|
