Jézus hűséges maradt messiási küldetéséhez

Ter 9,8-15; Zsolt 24; 1 P 3, 18-23; Mk 1, 12 - 15

            Minden esztendőben nagyböjt első vasárnapján Jézus megkísértését olvassuk föl a három szinoptikus evangélium valamelyikéből; ebben az esztendőben Szent Márk könyvéből olvassuk, ami a lehető legegyszerűbb és a legdiszkrétebb változat: Miután Jézus megkeresztelkedett „a Lélek nyomban arra ösztönözte, hogy menjen ki a pusztába. Negyven napig kinn maradt a pusztában, közben megkísértette a sátán. Vadállatokkal volt együtt, de angyalok szolgáltak neki” (Mk 1,12-13).

            Márk nem részletezi Jézus kísértéseit, de könyvének folytatásából kitalálhatjuk, hogy ezek abban álltak, hogy Jézusnak sokszor nemet kellett mondania, mert az Isten gondolatai nem az emberek gondolatai, s az Isten bölcsessége nem az emberek bölcsessége. Márk evangéliumában Jézus emberek között él, de Istenhez kellett hűségesnek lennie. Ha végiglapozzuk Márk evangéliumát, fölfedezhetünk néhányat belőlük:                  

            Az egyik ilyen jelenet, melyik tipikus, és ahol Jézusnak szembe kellett helyezkednie az emberek véleményével, hogy Istenhez hű maradhasson, Cezárea Filippi-ben történt. Útközben megkérdezte tanítványait: „Kinek tartanak engem az emberek?”

Azok így válaszoltak: „Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások valamelyik prófétának.” Erre megkérdezte tőlük: „Hát ti mit mondotok, ki vagyok?” Péter válaszolt: „A Messiás vagy.” A lelkükre kötötte, hogy ne szóljanak róla senkinek (Mk 8,28-30). Jézus részéről már ez a hallgatási parancs valamiféle belső konfliktusról árulkodik. „Ezután arról beszélt nekik, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, a főpapok és az írástudók elvetik, megölik, de harmadnapra feltámad” (Mk 8,31). Jézusnak ez a vallomása természetesen árnyékolta Péter vallomását a Messiás dicsőségéről. Ismerjük a folytatását: Erre Péter félrevonta, és szemrehányást tett neki. De ő hátrafordult, ránézett tanítványaira, s így korholta Pétert: „Távozz mögém sátán, mert nem az Isten dolgaival törődsz, hanem az emberekével” (Mk 8,33). Jézust itt szenvedte el a kísértést, amikor Péter a legszebb szavakat mondta neki: Ő a Messiás. Ez a kísértés abban állt, hogy ne vállalja az evangélium hirdetésének a következményeit, a szenvedést, hanem legyen egy dicsőséges politikai Messiás. Ez volt az emberek elvárása és vágya is. Ezért Jézus összehívta a népet és tanítványait, s így szólt hozzájuk: „Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti. Aki elveszíti értem és az evangéliumért, az megmenti életét (Mk 8,35). Jézus az utolsó pillanatig vívódott, még a Getsemáni kertben is kísértést érzett, hogy meghátráljon a szenvedés elől: „szomorú a lelkem”-mondja. „Atyám, ha lehetséges vedd el tőlem ezt a kelyhet. De ne az legyen, amit én akarok, hanem, amit te.” Itt egészen tisztán látható, mennyire kellett küzdenie, hogy el tudja fogadni az Atya akaratát.

            Jézust másodszor a siker is megkísértette. Nem csak a gonoszlélek, de az emberek is várták tőle a dicsőséget: „Mindenki téged keres” (Mk 1,37) – mondják neki tanítványai Kafarnaumban. Idézzük fel a történteket. Egy szombat reggel a zsinagógában meggyógyítja az ördögtől megszállottat, majd Péter és András csendes otthonában Péter anyósát szabadította meg a láztól. Estére híre ment a környéken, hogy meggyógyította az ördögtől megszállottakat, s az emberek mindenünnen odasereglettek betegeikkel együtt, s ő meggyógyította azokat is. Reggel Jézus elhúzódott imádkozni, de amikor észrevették, hogy nincs a házban, a tanítványok utána mentek: „Mindenki téged keres” – vetették a szemére. De ő tudatosan ellene szegült, mert az imában éppen azt tisztázta, hogy neki nem a szenzációkeltés a dolga. „De ő így válaszolt: „Menjünk máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, hiszen azért jöttem ki” (Mk 1,38).

            Jézusnak ez a kísértése az emberek részéről, hogy lebeszéljék hívatásáról, egészen korán elkezdődött. A rokonai voltak az elsők, aki le akarták beszélni terveiről: „Amikor hazament, ismét nagy tömeg gyűlt össze, úgyhogy még evésre sem maradt idejük. Amikor övéi ezt meghallották, mentek, hogy megfogják, mert azt mondták, hogy megzavarodott” (Mk 3,20). Az embereknek ez az értetlensége egy másik kísértés elé állította Jézust, amit a farizeusok követeltek tőle: „Farizeusok mentek hozzá, vitatkozni kezdtek vele, és égi jelet kértek tőle, hogy próbára tegyék. Lelke mélyéből felsóhajtott: „Miért akar jelet ez a nemzedék? - mondta. Bizony mondom, ez a nemzedék nem kap semmiféle jelet.” Otthagyta őket, ismét hajóba szállt és átkelt a túlsó partra” (Mk 8.11-13). Jézus tudatosan küzd a kísértés ellen, amikor otthagyja őket.

            Jézus továbbá hűséges maradt messiási küldetéséhez. A tanítványok kezdettől fogva hitték, hogy ő a Messiás, de Jézusnak ebben a tekintetben is választania kellett Isten akarata és az emberek elvárása között, mert Isten gondolatai ebben a tekintetben sem egyeztek az emberek gondolataival. A nép politikai szabadítóra várt, aki a rómaiaktól szabadítja meg Izraelt. Jézus azonban Isten akarata szerinti Messiás volt, aki a szeretettel s nem politikai fegyverrel, erőszakkal akarta boldogítani az embert.

            Térjünk vissza most Jézus megkísértésére: Márk megtalálta a módját annak, hogy néhány szóban meggyőzze olvasóit: Jézusnak köszönhetően a Sátán lebukott, mert a negyvennapos megkísértése után, még Keresztelő János halálhíre sem riasztotta vissza, hogy töretlenül hirdesse: „Az idő beteljesedett”, az előre megjövendölt „Úr napja” sziporkázik az emberiség feje fölött.    

            Azon sem szabad meglepődnünk, hogy Jézus éppen negyven napig (szimbolikus szám!) élt vadállatok között a pusztában, mert Izajás így írta le az új teremtés harmóniáját: „Akkor majd együtt lakik a farkas a báránnyal, és a párduc együtt tanyázik a gödölyével” (Iz 11,6). Márk evangélista Pál apostol gondolatait fejtegeti, amikor Jézust úgy mutatja be, mint aki győzedelmeskedik minden kísértés fölött: Ő az új emberiségnek ebben a tekintetben is a zsengéje. Márk, amikor bemutatja Jézus hűséges helytállását a kísértések között is, szinte sugallja a gondolatot: bármiféle megaláztatásban és kísértésben kövessük az ő példáját, és fontoljuk meg az ószövetségi bölcs tanítását: „Módodban áll, hogy megtartsd a parancsokat, hogy hűséges légy, megvan a hatalmad” (Sir 15.15). Jézus hűséges maradt messiási küldetéséhez, mi is maradjunk hűségesek a keresztségben kapott hivatásunkhoz.Le Carême est un temps de pénitence, entre le mercredi des Cendres et Pâques.

Gyergyószentmiklós, 2009. február 27.-én.

Baróti László-Sándor