Szentek legyenek az igazságban

 (ApCsel 1, 15 – 26; Zsolt 102 ( 103); 1 Jn 4, 11-16; Jn 17, 11b – 19)

 Máté és Lukács evangélistáktól eltérően, János nem írta le a Miatyánk szövegét, de amit ma felolvastunk az evangéliumokból, teljesen az Úr imádságának a szellemében hangzott el Jézus szájából. „Szent Atyám, tartsd meg őket a nevedben, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi.” – a Miatyánk visszhangja. Mintha Jézus azt mondaná: „Szenteltessék meg a te neved, amint a menyben, úgy a földön is…” És amikor azt mondja:Nem azt kérem tőled, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól.” – a Miatyánk utolsó kérését fogalmazza meg: Ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól. A Miatyánk „legyen meg a te akaratod” kérése nem szerepel itt, de tudjuk Jézusnak csak ez Járt a fejében, hogy megtegye az Atya akaratát. Az Atya akarata pedig az, hogy az egész teremtett világ váljék a szeretet és az igazság otthonává, ami egy lassú átalakulás és fejlődés folyamata, ahová viszont minden tanítvány meghívott. Ily módon tehát a hivők nem a világon kívül, hanem a világban élnek és benne dolgoznak, de mégsem hasonulnak a világhoz, hanem szabadok maradnak vele szemben, mert azt mindig szebbé és jobbá szeretnék változtatni Isten országának megvalósulása javára. „A keresztények ugyanazt az életet élik, mint a többiek, de azt másként élik meg. Nem közönséges módon” – mondta egy alkalommal Márton Áron püspök. Ez nem jelenti azt, hogy megvetik a világot: az embereket, a pénzt vagy az anyagi valóságot, melyek az élet tartozékai. Ellenkezőleg: azokat Isten szemével használják fel, mert a szeretet mindent az Atya országába visz. Ahogyan Chardin atya mondta: „Csak azt adhatjuk Istennek, amit mi is szeretünk.” „

            Jézus az utolsó órájában mondta el ezt az imáját, amikor már az Atya tervei megvalósulóban vannak. Jézus tehát nem magáért imádkozik, hanem azokért, akik annak a tanúi lesznek. „Amint te a világba küldtél, úgy küldöm én is őket a világba” (Jn 17,18). Jézusnak csak az számít, hogy a világot üdvözítse. János többször is visszatér evangéliumában a gondolathoz: „Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvösséget szerezzen a világnak” (Jn 3,17). A vakon-született meggyógyításának leírásakor János megjegyzi, hogy a tó neve, Siloe „küldöttet” jelent, amivel azt hangsúlyozza, hogy Jézus küldetése az, hogy megnyissa a világ szemét, az embereknek visszaadja igazi látásukat. A bibliatörténetben szabály, hogy a meghívottak soha nem csak a saját javukat tekintik fontosnak, hanem szolgálatuknak mindig a közösséget kell gazdagítaniuk. Érthető tehát hogy az egyházat Jézus azért alapította azon az estén, amikor megmosta tanítványainak lábát, hogy ezzel is hangsúlyozza: az ő tanítványainak feladata az emberek szolgálata.

            A tanítványok küldésének és az egyház küldetésének harmadik kulcsszava: az igazság. Szenteld meg őket az igazságban, mert hiszen a tanításod igazság (Jn 17,17). A Biblia történetének az elején a megszentelni ige elkülönülést jelentett. A szent dolgokat kivették a világi használatból. Jézus megtestesülésével megváltozott a fogalom. A megszentelés Krisztus óta azt jelenti, hogy a szent dolgok részesednek Isten szentségében és közvetítik az Atya szentségét, ahogyan ezt Jézus is tette. A keresztényeknek tehát az a feladatuk, hogy Isten szentségét tükrözzék vissza a világban, és a teremtett dolgokban mutassanak rá Isten szentségére. Isten szentségében pedig Isten Szava részesíthet bennünket. S ki másban szólott Isten jobban hozzánk, mint Jézus Krisztus által, aki maga az Ige? Ezért ne helyettesítsük Isten szavát a mienkkel, mert az csak halvány visszfénye lehet az igazságnak, de Isten Szava maga az Igazság. „De te közel vagy, Uram, s minden szavad igazság – mondja a zsoltáros (Zsolt 119,151). Jézus azt mondta: „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet” (Jn 14,6).

            Végül ebben az ünnepélyes és tömör imádságban, Jézus az örömről beszél. Amikor előre mondja tanítványainak szenvedését (a tanítványokat ugyanúgy üldözni fogják, mint Mesterüket) „a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való” (Jn 17,14), Jézus áttér az örömre. Azt meri mondani: „Most visszatérek hozzád, ezeket pedig elmondom a világban, hogy örömöm teljesen az övék legyen (Jn 17,13). Jézusnak az Atyához való visszatérése, a mennybemenetele a Szentlélek eljövetelének közeledtét és örömét jelzi, bár ezt ma sem mindenki érzékeli.

Gyergyószentmiklós, 2009. május 21-én.

   Baróti László-Sándor