Ő sem nyitotta ki a száját

(Sámuel 3, 3b – 10, 19; Zsolt 39 ( 40 ); 1Kor 6, 13-20; Ján 1, 35 – 42)

Amikor Keresztelő János as Jordán folyó partján prédikált, két tanítványa társaságában volt: az egyiket Andrásnak hívták, a másiknak nem ismerjük a nevét. Némelyek szerint éppen János lett volna. Amikor keresztelő János megpillantotta Jézust, elmondta híres tanúságtételét: „Íme az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit”, s ez elég volt ahhoz, hogy a mellette álló két tanítvány otthagyja régi Mesterét, s Jézushoz csatlakozzanak. Az evangélista ezt így fogalmazta meg: Keresztelő János tanúságtétele hallatán a két tanítvány követte Jézust. Az Isten Báránya kifejezés megszokott volt Jézus korában. Azoknak az embereknek, akik Keresztelő János szájából hallották az „Isten Báránya” kifejezést, négy egymástól jól eltérő képet is felidézhetett.

          Először is a húsvéti Bárányra gondolhatunk. A Húsvét rítusa minden esztendőben arra emlékeztette a választott nép fiait, Hogy Isten megszabadította őket. A húsvét szertartását Mózes vezette be a pusztai vándorlás idején. Miközben feláldozták az egyéves hibátlan hím bárányt, ezeket a szavakat mondta Mózes: „Ettől kezdve ez a szertartás emlékeztessen benneteket arra, hogy Isten áthaladt köztetek, hogy megszabadíthasson titeket. A bárány vére a ti szabadításotokra emlékeztet.

          Másodszor a bárány a Messiásra utalt, akiről Izajás próféta jövendölt: „Megkínozták, s ő alázattal elviselte, nem nyitotta ki a száját. Mint a juh, amelyet leölni visznek, vagy amint a bárány elnémul nyírója előtt, ő sem nyitotta ki a száját” (Iz 53,7). Izajás szerint a Messiást üldözni fogják és megölik, ami után az egész emberiség Megváltójának ismerik el. Nézzétek, szolgám diadalmaskodik, fönséges lesz és felmagasztalják, és nagy dicsőségre emelkedik. (Iz 52,13).

          Harmadjára pedig a bárány felidézése Izsákra is emlékeztetett, aki Ábrahámnak volt a szeretett fia, aki nehéz pillanatokat élt át, amikor Isten a jövőjét kérte. Ábrahám kész lett volna teljesíteni Isten akaratát, ami nekünk szörnyűségnek tűnik. Viszont Ábrahám idejében a többi vallásokban ez gyakorlat volt. Amikor Izsák megkérdezte apját, hogy hol a bárány, amelyet feláldozol, Ábrahám azt válaszolta: Isten fog gondoskodni az áldozatról. S valóban, amikor Ábrahám fel akarta áldozni fiát, Isten kivette őt a kezéből, és egy bárányt adott, hogy azt áldozza fel. Azóta Izrael tudomásul vette, hogy Isten, aki szövetséget kötött Ábrahámmal, nem akarja az emberáldozatot.

          Végül, negyedszer Keresztelő János szájában a bárány szó utalt Mózesre is, akit a zsidó kommentárok bárányhoz hasonlítottak. A bibliamagyarázó rabbik egy mérleget képzeltek el, aminek az egyik tányérjára Egyiptom erejét, hadseregét tették, a másikra pedig Mózest egy báránnyal ábrázolva.

          Nem tudjuk, hogy Keresztelő János mire gondolt, amikor Jézust az Isten Bárányának nevezte, de az evangélista, amikor leírta a jelenetet, az olvasónak a bárány fenti négy jelentését juttatja eszébe, melyeknek mindenike a Messiásra utalt.

          Jézus mindenekelőtt az igazi húsvéti bárány volt, aki az emberiséget a legsúlyosabb rabságából szabadította meg. Elveszi a világ bűneit, amit úgy is fogalmazhatnánk meg, hogy Isten határtalan szeretetét hozta a földre, mert kiengesztelte az embert Istennel.   

          Másodszor Jézus megérdemli az Isten Szolgája (Ebed Jahvé) címet is, mert ő hozta el az emberiség üdvösségét, szenvedések árán, ahogyan Izajás azt megjövendölte: kínjait alázattal viselte, szenvedésében a hangját sem hallotta, akárcsak a leölésre vitetett bárány. Meghalt, de harmadnapra feltámadt.

          Harmadszor pedig János apostol meghív bennünket, hogy Jézusban egy új Izsákot lássunk, aki életét épp úgy kész volt Istennek adni, mint a Teremtés könyvének Izsákja. Úgy, ahogyan ezt a Zsidó levélben olvassuk: „Ezért nyilatkozik így, amikor a világba lép: Áldozatot és felajánlást nem kívántál, de testet alkottál nekem. Nem kedves előtted az engesztelő és égőáldozat. Akkor így szóltam: Íme, jövök, Istenem, hogy teljesítsem akaratodat, amint a könyvtekercsben rólam írva van” (Zsid 10,5-7).

          Végül, negyedszer, emlékszünk, hogy Mózes és a fáraó erejének az aránytalanságát a bárány gyöngédségéhez hasonlították a szentírás-magyarázók. Isten segítségével Mégis Mózes, a kicsi győzött az egyiptomiak ellenében, és visszaszerezte szabadságát.

          Jézus életének további eseményei, az ő szenvedése, halála és feltámadása – amit természetesen Keresztelő János nem ismerhetett – még inkább beteljesítik a bárány előképét, mely halálával és feltámadásával győzedelmeskedik. Szent Péter apostol az ő első levelében is erről elmélkedik: „Hisz tudjátok, hogy nem veszendő ezüstön vagy aranyon szabadultatok ki az atyáitoktól rátok hagyományozott értéktelen életmódból, hanem Krisztusnak, a hibátlan és egészen tiszta báránynak a drága vére árán” (1Pét 1, 18-19). Itt a vér ismét a Bárány feláldozott és az emberiségért „felajánlott” életére utal.

  Gyergyószentmiklós, 2009. január 15.

Baróti László-Sándor