A felolvasott evangéliumi sorok Jézusnak az Élet Kenyeréről szóló beszédéből valók. Szent János evangéliumában Jézus kijelenti: „Én vagyok az égből alászállott kenyér. Aki hozzám jön nem éhezik meg soha, aki bennem hisz, nem szomjazik.” Ezek a szavak valóságos kinyilatkoztatásként hatottak, mivel a választott nép nagyon jól tudta, hogy kétféle táplálék  is létezik: a testi és a szellemi. Az egyedüli lelki táplálék pedig, amely igazából élteti az embert, az Isten Szava. Jézus pedig éppen ennek az embert éltető tápláléknak mondta magát. Sőt hozzátette: „Én vagyok az Égből alászállott élő kenyér”. Ezzel ő pontosan úgy határozta meg Isten szavát, ahogy az ószövetségben a szokás volt: „Nem csupán kenyérrel él az ember, hanem minden igével is, amely Isten ajkáról való” – olvassuk a M Tv-ben (MTv 8,4).

    Jézus kijelentésére a válasz nem a várt volt: „Nem Jézus ez, József fia? Apját, anyját jól ismerjük. Hogyan mondhatja hát, hogy az égből szálltam alá?” Ma is ez a kereszténység alapkérdése: kicsoda Jézus Krisztus? A názáreti Mária gyermeke valóban az Isten Fia-e? Jézus nem válaszol direkt a tömeg megjegyzésére, megismétli, amit imént mondott: „Mindenki, aki hallgat az Atyára és tanul tőle, hozzám jön” (vö. 37), és hozzáteszi: „Senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya, aki küldött engem, nem vonzza (vö. 44.). Az üdvösség művében Istennek kezdeményező szerepe van. Ő hívott meg bennünket, de nekünk válaszolnunk kell a hívásra. Azoknak, akik átadják magukat ennek a hívásnak, Jézus kiegészíti kinyilatkoztatását; ebben a néhány sorban háromszor is kijelenti: „Én vagyok”, ami a zsidó fülnek Jézus istenségét jelezte. Csak Isten ejthette ki e szavakat: „Én vagyok” =Jahvé. Ez ugyanaz a szó, amit Mózesnek nyilatkoztatott ki Isten a csipkebokorból (Kiv 3.). Jézus folytatja: „Csak aki az Istentől jött, látta az Atyát”. Itt természetesem magáról beszél Jézus. A kenyérszaporítás csodája után a zsidók Prófétának szólítják, de még messze járnak a valóságtól, mert ő nem csupán egy próféta, hanem Istennek a Szava (Igéje). Ö az Égből alászállott Kenyér, a megtestesült Szó, ő az, aki csillapíthatja lelkünk éhségét és aki igazi életet adhat nekünk. Ennek a kenyérnek a manna csak halvány előképe volt: „Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez az a kenyér, amely az égből szállott alá, hogy aki ebből eszik, meg ne haljon.” Itt János könyvének előszavát halljuk: „Az Ige testté lett és közöttünk lakozott (Jn 1,14).

    Új lépés a kinyilatkoztatás történetében, Jézus elmondja, hogy miképpen táplálja ő a világot. A szavakat elolvassuk, próbáljuk megérteni, majd az életünkben megvalósítani. De itt Jézus tovább megy, a saját testéről beszél, amit eledelnek mond: „A kenyér pedig, amelyet én adok, az én testem a világ életéért”. Bizonyára itt a szenvedésére és a halálára utal, ami titok számunkra, mint ahogyan Jézus hallgatói számára is az volt. Az Újszövetség viszont egyértelműen azt tanítja, hogy Jézus szenvedése és kereszthalála révén kapta vissza az emberiség az (örök) életét. Nem kell meglepődnünk azon, hogy nehezek Jézus szavai. Isten tervei felülmúlják emberi elképzelésünket. Éppen ezért engednünk kell, hogy az Atya vonzzon magához bennünket, amint ezt Pál kifejti az Efezusi levelében: „Akaratának szent titkát megismertette velünk (Ef 1,9).” Ez a nagyszerű Istenben: azt akarja, hogy megismerjük akaratát, ezért küldte el hozzánk Fiát, aki tanúságot tett róla nekünk (Jn 18,37).

    Ezt a tanúságtételt viszont el kell fogadnunk: „Ne zúgolódjatok” – mondja Jézus a zsidóknak –, mint ahogyan a választott nép zúgolódott a pusztában. Beszédjének végén Jézus megígéri a Szentlelket, aki egyedül képes elfogadni az élet kenyerét. Az élet kenyerében csak hittel lehet részesülni. A hit viszont az életre vezet: „Aki hisz bennem, annak örök élete van….Én vagyok a Mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örök élete van.”(vö. 47-56).   

    Jézus szavai itt nehezek, de a legjobb tanító tanítványai lehetünk mégis: „Mindnyájan Isten tanítványai lehetnek” – ígérték a próféták az utolsó időkre vonatkozólag. Jézus magáévá tette ezt az ígéretet: „Mindenki, aki hallgat az Atyára, és tanul tőle, hozzám jön.” Ez a hitnek a természete: „Senki sem jöhet hozzám, ha csak az Atya, aki küldött engem, nem vonzza”. Hála Istennek, csak hagynunk kell magunkat, hogy vonzzon és tanítson az Atya.